A versenyszervező

”Csak félve jegyeztem meg, hogy régi ambícióm egy saját verseny szervezése ..., ahol versenyzek, mindenhol jegyzeteket készítek a szervezésről.”

“2016-ban, már igyekeztem hónapokkal a verseny előtt mindennek alaposan utána járni. Egész Biatorbágy egy emberként összefogva sietett segítségünkre, íg 60 önkéntes jött el. Az Önkéntesek a verseny arcai!”

“Csanya kérdezte a WadkanZ Trail befutása közben: "miért is akarsz versenyt szervezni?"– mire azt válaszoltam: "fogalmam sincs." Erre csak helyeslően bólintott.”

2021. – Bizalmi Kör Kisszékely Trail

2016. – AZ ELSŐ SAJÁT SZERVEZÉS – WadkanZ Trail Versenysorozat
Csanya kérdezte a WadkanZ Trail befutása közben: "miért is akarsz versenyt szervezni?"– mire azt válaszoltam: "fogalmam sincs." Erre csak helyeslően bólintott.

2016-ban megszerveztem az első terepfutóversenyemet, közel 200 résztvevővel.


2017-ben pedig az első WadkanZ Trail versenysorozatot, ahol a sorozat második állomására 500 fős teltházat értünk el.


2019-ben szünetet tartottunk, 2020-ban pedig sanos a COVID járvány miatt nem tudtuk megvalósítani a tervezett versenyeket.

Ahol elkezdődött



2015. – AZ ELSŐ VERSENY-SZERVEZÉSEM: PERON-FUTÁS, Biatorbágy

Facebook esemény
A Faluház irodájában voltam éppen, amikor meghallottam, hogy Kozma András kollegánk, aki rendezte tavaly a futóversenyt, már nem dolgozik nálunk, így verseny sem lesz. Csak félve jegyeztem meg, hogy régi ambícióm egy saját verseny szervezése, és régóta készülök is rá, hiszen amióta versenyre járok, mindenhol jegyzeteket készítek a szervezésről és esetleges észrevételeimről.

Eleinte csak félve merték rám bízni a szervezést, de végül is az enyém lett a feladat. Mindenben a segítségemre voltak, de még így is hatalmas energiát igényelt, napi sok-sok órát foglalkoztam csak a versennyel. Nem telt el sok idő, mire rájöttem: nagyon élvezem a versenyszervezést!

2016-ban, második alkalommal már kicsit több tapasztalatom volt, és igyekeztem hónapokkal a verseny előtt mindennek alaposan utána járni: pályabefutás, engedélyek, rendelések, szervezés... Mikor már kezdtem azt hinni, hogy túl korán kezdtem el a szervezést, teljesen véletlenül tudtam meg, hogy idén nem júniusban, hanem áprilisban lesz a verseny! Izgalmas volt, és egyben félelmetes száguldás az idővel. Gyakorlatilag a lényegre: az önkéntesek toborzására alig maradt idő, de a többi teendővel nagyjából mind készen voltam már. Elkezdtem összegyűjteni a helyi kisebb-nagyobb szervezetek elérhetőségét, és mindegyikkel felvettem a kapcsolatot. Talán ennek, és a szerencsének köszönhetően egész Biatorbágy egy emberként összefogva sietett segítségünkre, és pár hét alatt nem kevesebb, mint 60 önkéntes jelentkezett a versenyre, és ami még ennél is szebb, hogy mind a 60 el is jött!

A versenyen elértük a bűvös 100 fős teltházat. Ezúton is elnézést kérünk minden futótól, aki nem fért bele a létszámba.
Nem véletlenül írja az összes versenyszervező, hogy az Önkéntesek a verseny arcai, arról nem is beszélve, ha ilyen lelkes és erős csapatról van szó.
A versenyen, bár mindenben segítségemre volt a Faluház csapata, – kiemelten Molnár Tibor, – de a teendők nagyrésze egyedül az én hatáskörömbe tartozott. Úgy éreztem magam, mint egy 100 wattos izzó az ezres foglalatban.
A verseny után még hetekig tartottak az utómunkálatok, és a jegyzetek lezárása.

A zenész

“Köte Zolibá sokak életét változtatta meg soha ki nem elégíthető elvárásaival és hatalmas szeretetével, amire minden lázadó fiatal vágyik titokban.”

“Tanításai olyan mélyen szőtték át a hétköznapjaimat, hogy ma már észre sem veszem, mikor az ő szavait használom tanítás közben.”

Édesanyám 12 éves koromban elvitt magával egy holland útra, ahol egy egzotikus boltba belépve egy különös hagszert pillantottam meg, egy eredeti, trópusi fából készült jembe-t. Rögtön beleszerettem a trópusi illatot árasztó kézi dobba. Sokadjára ugyan, de megtaláltam Mesteremet, aki – visszanézve – sok mindentől mentett meg 15 éves korom után.

Köte Zoltán, – ismertebb nevén: "Zolibá"– katonazenész százados sokak életét változtatta meg gyökeresen végletekbe menő, soha ki nem elégíthető elvárásaival és hatalmas szeretetével, amire minden lázadó fiatal vágyik titokban. Célt adott nekem, nevelt, napi 6-7 órában, amit magántanulóként a gyakorlóteremben tölthettem mellette. Igen, egész nap gyakoroltam, és tőle tanultam meg első ízben, mi is az a kitartás, és mire való a szorgalom. A tanítása fortélyai olyan mélyen és olyan magától értetődő igazságként szőtték át a hétköznapjaimat, hogy ma már észre sem veszem, mikor az ő szavait használom én is tanítás közben.

Jártam egy rövid ideig a Bartók Konziba, majd felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Ütőhangszer szakára.

Péccsel egy új fejezet kezdődött az életemben. Itt írtam néhány (közel 1000) versem után első regényemet, és itt volt szerencsém karnyújtásnyira élni a csodálatos és ősi Mecsektől. Amikor csak tudtam, kint voltam bringával a mecseki sétányokon; még tanulni is az erdőbe jártam! Persze, amikor éppen nem gyakoroltam, mert itt kizárólag a gyakorlásról szólt minden számomra. Reggel mentem be, és este jöttem ki a próbateremből. Marimbaművésznek készültem.

2008-ban az Országos Debreceni Főiskolás Ütőhangszeres Versenyen II.,

2009-ben pedig Különdíjat kaptam.

A diplomakoncertemre saját darabot írtam. Itt éreztem először, milyen izgalmas megtervezni egy rendszert, ami szerint sok ember fog együtt működni egy cél érdekében – később a programozásban éltem ki igazán ezt a vágyat.

A nyári szünetek alatt, mivel a Vörösmarty téren laktam Budapesten, az utcára jártam ki marimbát gyakorolni, ami éveken át nagyon kedves elfoglaltságom volt. Nem egysezr száz ember állt körbe!

A zenetanár

”2010-ben lediplomáztam, és rögtön felvettek Biatorbágyra ütőhangszertanárnak.”

“Megalapítottam a Flams (Előkék) dobcsapatot. Írtunk közösen egy darabot székekre, tűntetésként, hogy nincs elég rendes dobunk – ennek hatására meg is kaptuk a hangszereket.”

Sajnos a pécsi egyetemi évek gyorsan véget értek… 2010-ben lediplomáztam, és visszaköltöztem szülővárosomba, a hidak fővárosába: Budapestre. Nem kerestem állást, de Köte "Zolibá" ajánlásával rögtön kaptam egy lehetőséget, amit elfogadtam. Így lettem biatorbágyra ütőhangszertanár. Egy csodás tanszakot volt szerencsém átvenni. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy gyerekekkel foglalkozhatok, és nagyon büszke voltam rá!

Megalapítottam a Flams (Előkék) dobcsapatot. Írtunk közösen egy darabot székekre, tűntetésként, hogy nincs elég rendes dobunk, ennek hatására – és Korbuly Klára Igazgatónő jóindulatának köszönhetően – meg is kaptuk a hangszereket.

2012-ben tanítványaim: Takács Nóra és Farkas Máté a Győri Országos Zeneiskolai Ütőhangszerversenyen kategóriájukban II. és III. helyezést értek el.

A táborvezető

”Történt Biatorbágyon, hogy a 8 éves Tábori Dani tanítványom addig "zaklatott" az ötleteivel…”

“Nem is tudom pontosan, hogy hogyan történhetett, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy épp' egy gyerektábort szervezek…”

“Nem egy álmatlan éjszakám volt.”

“Ebéd után voltunk csak gondban, mert fogalmunk sem volt, mi a nyavalyát kezdjünk a maradékkal…”

Ahogy az egész elkezdődött…
Történt Biatorbágyon, hogy a 8 éves Tábori Dani tanítványom addig "zaklatott" az ötleteivel, hogy menjünk ide, és menjünk oda, meg hogy induljunk együtt a Kinizsi 100-on (teljesítménytúra)... hogy végtére is elgondolkoztam a dolgon. Nem is tudom pontosan, hogy hogyan történhetett, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy épp' egy gyerektábort szervezek, és már 20 főnél tart a jelentkezés…


2014.
Sportzenetábor Biatorbágy

Maga a "Sportzenetábor" elnevezés kitalálásánál inkább a hangzás volt a fő szempont. Igazából egy sporttábor volt, ami zenesulis gyerekeknek szól. Azóta már nyitott a jelentkezés, és a név sem a régi.

Természetes volt, hogy gyerekkori barátomat: Betovics "Villám" Andrást és akkori tanítványomat: Farkas Mátét kérem segítségül magam mellé a táborba. Akkor persze még nem gondoltam át, hogy csupán magunknak nem intéztem szállást, ezért a legkisebb szobába összezsúfolva vonult el a tábor vezetősége esténként.

Nem egy álmatlan éjszakám volt. A táborhely lefoglalása, a busz- és ételrendelés, a programok és a Tábori Infófüzet heteken át tartó precíz kigondolása átszőtte a mindennapjaimat. Csak erre tudtam gondolni éjjel és nappal. Tele voltam jegyzetekkel; és nagyon élveztem, bár eleinte elég ijesztő volt az akkor nekem hatalmasnak számító anyagi felelősség, és a szervezők előtt mindig is bizonytalan kérdés, nevezetesen: vajon hányan fognak majd jelentkezni? Például bográcsot a szülőktől kellett kölcsön kérnünk a főzőversenyhez, mivel nem tudtuk, hogy lesz-e rá pénzünk.

Pályáztam is támogatásra a Play Live Alapítványhoz, de csak a tábor közepére ígértek választ.

Még élesen él bennem a pillanat, amikor érkezés után, az Iharosi Tábor verandáján ott ül előttünk a 34 ifjú táborozó, és tartom az első eligazítást... amikor, megszólal a telefonom, és az üzenetben az áll: megnyertük a pályázatot! Ez azt jelentette, hogy mindent meg tudunk valósítani, amit terveztünk, és nem kellenek még a kölcsön-bográcsok sem! Csodás érzés volt, és remek indulás.

Az eligazítás után következett az ebéd. Minden a terv szerint haladt. Ebéd után voltunk csak gondban, mert fogalmunk sem volt, mi a nyavalyát kezdjünk a maradékkal, és hova is kell ilyenkor tenni a nem kevés tányérban maradt ételt...
Azóta több mint tíz tábort szerveztem, és ezek a történetek szép emlékként élnek bennem.

Őszi Sportzenetábor, Biatorbágy

A nyári Sportzenetábor után, mikor ráeszméltem, hogy következik az Őszi Szünet, azonnal az őszi Sportzenetábor jutott eszembe róla. Eredetileg Dobogókőre szerettem volna elvinni a gyerekeket, de sajnos olyan későn kezdtek el jelentkezni, hogy áthelyeztem a tábort a már bevált nyári helyszínre.

2015.
Peron Tavaszi Mini-Tábor, Biatorbágy

A tavaszi szünetben, a PERONosok kérésére nem csupán egy délutánig voltunk együtt, hanem elmentünk sátrazni a valóban csodálatos Madárszirthez. Az a kilátás... de ezt leírni nem is lehet, meg kell nézni személyesen! :)

II. Sportzenetábor, Mátra

Már nem az Iharosban, hanem a gyerekkorom legszebb emlékeit őrző helyen, a múlt század elején épült gyöngyöstarjáni Borhy vadászkastélyban tartottuk az erdő közepén az immáron negyedik táborunkat.

Gyerekkoromban táboroztam itt több alkalommal, és most én viszem tovább a hagyományt: főzőverseny, túrák a hihetetlenül meredek Kopasz-hegyre, túrabot faragás, és a kastély titkos tornyába való tiltott feljutás nem mindennapi élményei; mind a saját gyerekkoromat juttatják eszembe újra és újra.

A kastély mostani személyzete, Tamás bácsi és Kriszti néni mindent megtettek érte, hogy jól érezzük magunkat, mint egy igazi, korhű vadászkastélyban, ahol személyzet lesi minden kívánságunkat.

Vándorsátortábor, Biatorbágy

A kastélyban tartjuk a "kényelmes" tábort, viszont a kalandosabb vonalat sem szabad hanyagolni, ezért az igazán keményeknek és bátraknak bevezettük a Vándorsátortábort.

A tábor célja, hogy eljussunk Á-ból B-be, méghozzá úgy, hogy a hátunkon visszük a teljes menetfelszerelésünket, mi szedünk fát, mi gyújtunk tüzet, mi készítjük el az ebédet... és persze éjjel mi őrködünk.

Pomaházi Tominak jelzem előrelátóan a félreértéseket elkerülendő, hogy táborozók esetén a “mi" "ti"-vel felcserélendő! :)

II. Őszi Indián Sportzenetábor, Biatorbágy

Ebben a táborban indiánok voltunk, és mindenkinek a maga által választott indián nevét kellett használnia. Nem kis feladat volt megjegyezni a sok vadonatúj nevet, mint például: Dobogó Pata, Sötét Gyökér, Őszi Szellő vagy Kis Matutu...

Természetesen, mi sem maradhattunk ki a névválasztásból, így lettem én Fürge Wadkan, a táborvezető segédem: Betovics András pedig: Fényes Villám. Azóta ez a név teljesen a sajátunk lett. Így hívjuk egymást hétköznap is, a táborokban pedig kötelezővé tettük új nevünk használatát.


Sokszor feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért is tartunk táborokat?
A kérdés nagyon egyszerű: mert mi is élvezzük!


2016.
III. Sportzenetábor, Mátra

Azt a döntést hoztuk Villámmal, hogy ez lesz az utolsó Sportzenetábor.

II. Vándorsátortábor, Biatorbágy

Idén, – a tavalyi 2 helyett – három táborhelyen sátraztunk. Kemény, 6 napos trekking túra, ahol minden a hátunkon jutott el a következő helyre, egészen pontosan: Biatorbágyról Sóskútra.

A néhai PERON ifjúsági klub

“Annyira megtetszettek a szabadtéri kalandok, hogy elhatároztam, év közben is szeretnék tartani hasonló programokat. Belesűrítettem mindent, amihez lelkesedést éreztem – egészen gyerekkoromig vissza tekintve.”

Eddigi két filmünk:


Az első Sportzenetáborban annyira megtetszettek a szabadtéri kalandok, hogy elhatároztam, év közben is szeretnék tartani hasonló programokat. Elkészítettem egy egész Tanévre kiterjedő tervet, amibe belesűrítettem mindent, amihez lelkesedést éreztem – egészen gyerekkoromig vissza tekintve.

Éppen a Flams dobcsapat PET palackokra írt saját szervezményét mutattuk be a biatorbágyi Faluházban, amikor váratlanul beszélgetésre invitált Ferecskó Alexandra, a Faluház Igazgatóhelyettese. A Faluház Ifi klubjába kértek fel, hogy tartsak foglalkozásokat. Eleinte nem is tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a remek lehetőséggel, mivel már megvolt a saját ifi klubom terve is. Hetek kellettek, mire rájöttem, hogy ez a lehető legjobb alkalom, hogy ezt a tervet megvalósítsam, – így elvállaltam.

Ez úton is szeretném kifejezni hálámat a Faluház teljes csapatának: rengeteget tanulhattam és tanulok tőlük a rendezvényszervezésről, és nem egyszer kaptam olyan megtisztelő bizalmat és lehetőséget, ami új irányt ad céljaim kiteljesedésének. Köszönöm!

A PERON minden pénteken 16.00-tól késő estig volt a Faluházban, vagy jó idő esetén a szabadban. Az iskolai szünet nálunk is az!

A különféle programok közül néhány: kent-kupé kártya, fotószakkör, ultimate frizbi, filmforgatás, rádióamatőrködés, gyöngyállat készítés, túrázás, és még sok más.

A biatorbágyi Faluház 2018-ban megszűntette a PERON ifjúsági klubot, és helyébe egy új koncepció lépett.
Nem sokkal később teljes mértékben a sportszervezésre helyeztem a hangsúlyt, és befejeztem a zenetanítást is.
Programjainkról igen sok fénykép található néhai facebook oldalunkon.

A sportember

”Igazából számomra a sport csak egy ürügy volt, hogy kint legyek a természetben. Azóta annyi változott, hogy most már teljesíteni szeretnék bizonyos célokat is.”

“Ha nem találom meg Kis Gyulát a kezdetek kezdetén, biztos, hogy már az elején lesérülök. Ő az a fajta edző, aki az emberrel is foglalkozik.”

Mindig is sportolgattam, de ha belegondolok, számomra a sport csak egy ürügy volt, hogy kint legyek a természetben.

2013-ban, teljesen véletlenül kerültem a triatlon közelébe. Épp' németet tanultam, úgy napi 10 órában ... és annyira megsínylette hátam az ücsörgést, hogy a harmadik hónapra képtelen voltam akár 10 percet is egy helyben ülni. Így esett, hogy elmentem egy könyvesboltba, hogy keressek valami hátfájós szakiratot, majd kezembe akadt egy triatlonnal foglalkozó sportkönyv. Hirtelen elgondolkoztam, hogy vajon mi is lehet a három sport, majd – miután azt hittem – ja, hát persze, úszni és bringázni tudok, a futás meg majd biztos megy... megvettem és elolvastam. Először Pécsett futottam fent a Mecsekben, bakancsban, ahogy kell... Nagyon megtetszett! Elmentem hát egy futóboltba, hogy javasoljanak valami edzőt – meg persze egy rendes futócipőt is. Itt ajánlották Kis Gyulát.

Ha nem találom meg Gyulát a kezdetek kezdetén, biztos, hogy már az elején lesérülök, és abba kell hagyjam. Gyula az a fajta edző, aki az emberrel foglalkozik, nem csak a technikával és az időeredménnyel. Felismerte bennem, hogy kihívást keresek, és felépített egy remek, több éves tervet, amiért életem végéig hálás leszek neki! Olyan fokozatosan vezette be az egyre nagyobb terheléseket, hogy folyton azt éreztem, kevés, kevés, és még mindig kevés, míg nem egyszer csak egy féltávú triatlonversenyen találtam magam (1800 m úszás, 90 km bringa és 21 km futás), és nem viselt meg különösebben! Ehhez két év kellett. Nem kiemelkedő teljesítmény, viszont remekül beleillik a kihívás-teljesítés szükségleteim grafikonjába. Ja, és nem sérültem le a két év alatt egyszer sem!

Fontosabb versenyeredményeim

F: futás, TF: terepfutás, TRI: triatlon

A túlélő

“Gyerekkorom óta teljesíteni szeretnék. Kitalálni, megtervezni, kivitelezni; majd újra. Már 11 évesen az ágyamra teregetett térképen tervezgettem ceruzával…”

”2015-ben már az Over Piros 85 trailre, azaz ultraterepfutó versenyre neveztem be.”

“2014-ben szerveztem meg gyerekkorom óta vágyott túlélőtúrámat első ízben.”

“2015-ben már 30 kg háton, önellátás, 1 hét egyedül télen a vadonban. Élménybeszámoló helyett ez alkalommal filmet próbáltam készíteni.”

Előzetes:

Teljes film:

Gyerekkorom óta teljesíteni szeretnék. Kitalálni, megtervezni, kivitelezni; majd újra. Már 11 évesen az ágyamra teregetett térképen tervezgettem ceruzával, hogy hova fogok "elszökni", és milyen útvonalon. Ha terveztem valamit, mindig is a teljesség "bejárása" vezérelt.

Később hallottam róla, hogy létezik olyan sport is, hogy ultraterepfutás. Hát ez teljesen jó, nekem találták ki – gondoltam. 2014-ben az első ilyen versenyem a Piros 85 teljesítménytúra volt. Barátom, Szemán Zoli győzött meg, hogy ha bírtam a 40-et, akkor nyilván a 85 is menni fog. Nem nagyon tudtam elhinni, de persze nem hagyhattam ki.
Ez után, 2015-ben már az Over Piros 85 trailre, azaz ultraterepfutó versenyre neveztem be. Az első 30 kiliben a mezőny elejével futottam, majd úgy elkezdett fájni a hasam, hogy mentőt szerettem volna hívni... Nem baj, gondoltam, azt a maradék 6-7 órát majd csak kibírom valahogy! Mint minden versenyemnél – tanítványaim jutottak eszembe, és hogy "nem engedhetem meg" azt a luxust, hogy csak úgy félreálljak, – ezért tovább futottam. Itt csak a kitartásom vitt magával. Nincs az a határ, amin a kitartás ne vinné végig az embert, csak kevesen hisznek önmagukban.
A veresny után kiderült, hogy bélgyulladásom volt. De ettől függetlenül a versenyt sikeresen teljesítettem.

2014-ben szerveztem meg gyerekkorom óta vágyott túlélőtúrámat első ízben. Végülis a Kéktúra Pécs és Szekszárd közötti szakaszára esett a választásom. Egyedül, közel 30 kg felszereléssel és élelemmel, télen, sátorban. Nagyszerű volt!

2015-ben jött is a folytatás, csak most egy csöppet merészebb felállásban. 160 km, 30 kg háton, önellátás, 1 hét egyedül télen a vadonban.

Élménybeszámoló helyett ez alkalommal filmet próbáltam készíteni.
 

Az edző

”Miután megkaptam az edzői diplomámat, terepfutóedzést hirdettem.”

“A Tanév végére már 10 kiswadkan látogatta a heti két terepfutóedzést, ezért elindítottam első önálló vállalkozásomat.”

“Egy igazi közösséggé nőtte ki magát a WadkanZ, akikkel jó érzés együtt járni az erdőt!”

Annyira beleszerettem a triatlonba, hogy beiratkoztam egy edzői képzésre, ahol szuper csapat és kiváló tanárok fogadtak. Igazából fel voltam háborodva, hogy ilyen tárgyakat miért nem tanítanak mindenkinek már az általános iskolában...

Miután megkaptam az edzői diplomámat, terepfutóedzést hirdettem Kis Gyula segítségével biatorbágyi gyerekeknek, még Iharoserdei WadkanZ néven. A Tanév végére már 10 kiswadkan látogatta a heti két terepfutóedzést, ezért elindítottam első önálló vállalkozásomat, ami alá az edzéseken kívül a táborok és a versenyszervezés is tartoznak.

A wadkanokkal több versenyre is ellátogattunk közösen, valamint tartunk háziversenyeket és éjszakai túrákat is. Egy igazi közösséggé nőtte ki magát a WadkanZ, akikkel jó érzés együtt járni az erdőt!

A nyári szünet előtt már a 15 km-es táv sem okozott problémát a csapatnak!

Na és hogy miért pont Wadkan?

“Az első táboromban, amikor a vadállatok ismertetésére került a sor jegyeztem meg, hogy “vigyázz, mert a wadkan az megy”…"

“Közel másfél évvel később indián nevet kellett választanunk, így lettem Fürge Wadkan, azaz Wadkan.”

2014-ből, az első Sportzenetáborból ered a név. Éppen az Éjszakai Próbára készültünk Biatorbágyon, az iharosi Lőtér végén az erdőszélen a sötétben. Eligazítást tartottam a gyerekeknek, hogy merre kell menni és mire kell figyelni. Amikor a vadállatok ismertetésére került sor jegyeztem meg, hogy "vigyázz, mert a wadkan az' megy"...

Közel másfél évvel később a 2015-ös II. Őszi Sportzenetáborban indián nevet kellett választanunk. Nem volt kérdés, hogy én mi legyek! Hab a tortán, hogy a két táborvezető: Fényes Villám és Fürge Wadkan monogramja is igen hasonló... :)